Nem sokkal később az első konkrét megrendelésünk is megérkezett. Bár találkoztunk bőven kihívásokkal a megvalósítás során, az első szoftverünk mégis időben elkészült. Boldogan simogattuk az irodában a falat, örültünk annak, hogy reagál ránk, meg, hogy igazából talán nem is volt ez olyan nehéz.
Élőben először Vegasban, a CES kiállításon debütált a megoldás, hol máshol, mint a világ legnagyobb fogyasztói technológiai innovációkat bemutató rendezvényén :)
A kiállításon járva megállapítottuk, hogy a termék világszinten is megállja a helyét, így nem is elégedtünk meg ennyivel.
A Torterrel közösen megjelentünk Düsseldorfban is, a világ legnagyobb kereskedelmi szakvásárán a Euroshop Tradefairen, hogy ismét felmérjük, mennyire van helyünk a piacon. Itt már szintet léptünk, és egy sokkal összetettebb, izgalmasabb játékkal jelentkeztünk. A demó különlegessége volt még, hogy az élmény növelése érdekében nem egy egyszerű, festett falra terveztük meg a játékot, hanem szőnyeggel és különböző szőrmékkel borított felületre, ezzel is jelezve, hogy igazából tényleg képesek vagyunk bármilyen felületet érintésérzékennyé tenni.
Számos pozitív tapasztalattal tértünk haza, és már gőzerővel fejlesztjük a következő programunkat, tovább növelve a funkciókat és a kihívást.